ANUBISZ HÁZÁNAK REJTÉLYEI

MINDEN AMIT AZ ANUBISZRÓL TUDNI KELL


Korai élete

Brad Lewis Kavanagh 1992. augusztus 21-én született, Angliában.

Karrier

Színészi

Színészi karrierjét 11 évesen kezdte a West End-en a Billy Elliot musicalben, ahol Billy legjobb barátját játszotta, Michael-t. Egyik kedvenc szerepe az angol Disney Channel csatornánál Dylan szerepe, a As the Bell Rings-ben volt. 2008-ban részt vett az angol Disney Channelen futó tehetségkutató versenyen, a My School Musical-ben, amit előző évben Samantha Dorrance nyert meg. 2009-ben ugyanezen a csatornánál szerepelt a Undercover Coach-ban. Brad volt a Hannah-Oke, az X Factor típusú játék show-nak a vezetője, ahol versenyzők és családtagjaik Hannah Montana dalokat énekeltek.

Ismertségét mégis a 2010-ben forgatott Anubisz házának rejtélyeiben kapta, ahol Fabian Rutterként szerepelt. Amerikában 2011. januárjában debütált, 2,9 milliós nézettséggel. Annyira jónak bizonyult, hogy berendelték a 2. évadot.

Zenei

Kisgyermekként is szerette a zenét, de később olyan filmeknek a zenéjét énekelhette, mint az As The Bell Rings vagy a Right Time. Mindkét számot a Disney Csatornán mutatták be. És abban az időben csak úgy emlegették, mint az angol Zac Efron. 2008-ban a Camp Rock-ban kapott egy számot, a Here I Am-at. Nemrég megnyitotta MySpace oldalát, amin 4 saját készítésű dala fent van. (Through, You I See, Over, Streetlights)

Magánélete

2009 óta együtt van Samantha Dorrance-el.

2007-08 As the Bell Rings / Dylan

2008 My School Musical / Brad Kavanagh

2008 Disney Channel Games / Brad Kavanagh

2009 Pass the Plate / Brad Kavanagh

2009 My Camp Rock / Brad Kavanagh

2009 Jonas Brothers: Live in London / Brad Kavanagh

2009 Undercover Coach / Brad Kavanagh

2009 Hannah-Oke / Brad Kavanagh

2009 Jonas Brothers 3D Movie Premiere / Brad Kavanagh

2009 Life Bites / Brad

2011 Anubis házának rejtélyei (House of Anubis) / Fabian Rutter



  • tehetség: 95%

  • stílus: 94%

  • szimpátia: 96%
  • Születési név
  • Brad Lewis Kavanagh

  • Születési idő
  • 1992. augusztus 21.

  • Születési hely
  • Whitehaven, Cumbria, Anglia

  • Foglalkozás
  • színész, énekes-dalszerző

  • Családi állapot
  • nőtlen

  • Partner
  • Samantha Dorrance

  • Eredeti hajszín
  • barna

  • Szemszín
  • barna

  • Csillagjegy
  • Oroszlán







Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 18
Heti: 1
Havi: 19
Össz.: 18 045

Látogatottság növelés
Oldal: Brad Kavanagh(Fabian Rutter)
ANUBISZ HÁZÁNAK REJTÉLYEI - © 2008 - 2024 - anubiszclub.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »